Szél vagyok

Szél vagyok én, ki világot jár,
ki út porából épít várat
Vihar vagyok, ki tengert hajszol,
s szolgájával sziklát vájat

Szellő vagyok, ki pillangókkal réten táncol,
de kikacagja a nagyvilágot.
Ez vagyok én, ki átölellek,
s szíved mélyébe belelátok

A szél

Szomorú a szél, mert nem simogathat
Szomorú a szél, mert nem viszi illatod
Szomorú a szél, mert nem búvik hajadba
Szomorú a szél, mert nem hallja a hangod.

Szomorú a szél, mert nem tudja hol vagy
Kereng, tekereg, jajongva keresgél
Hiába.
Nem talál. Nem vagy.
Elmentél.

Elküldöm szelet, hozza vissza bőröd
Hozza vissza hangod, bánatod, örömöd
Elküldöm a szelet, hozza illatodat
Hozza vissza hajad, magadat, magadat

Akkor kivirul a virág
Akkor kivirul a világ
Akkor kivirulok én is
Akkor kivirul a szél is

Már nem szomorú a szél, bőröd simogatja
Borzolja hajadat, érzi illatodat,
Hallja édes hangod, és kacag, és kacag
Veled, s velem kacag

Elküldöm a hajnalt

Elküldöm a hajnalt
Küldd nekem az estet
Legyen szép világod
Szép álomvirágom.

Találkozzunk nappal
Találkozzunk este
Lássalak, halljalak
Gyere, ne menj messze!

Mit kezdjek a fénnyel
Mit kezdjek az éjjel
Nélküled?

Gyönyörű nyár

Azt hittem már itt az ősz
Agyam fáradt, csontom kopott,
De jött a nyár, és Szent Iván
Perzselő tüze megcsapott

Az’ éjjel kinyílott a lelkem
A tiszta bimbó felfakadt
Zene szólt, majd csend honolt
A hűvös esti fák alatt

Másnap lepke szállt a mézvirágra
Csendes szelíd rebbenéssel
Édes szó az édes mézért
Ennyi történt akkor éjjel

Fordult a Pál, és váltunk szépen
Félve, fájón, nem tudva hová
Egy csók lehelet és a lelket
Lélekbe zárva vittük el, tovább

Biztos megérdemeltük

Életem folyt, mint nagy folyó
Jobbra, balra tekeregve,
Csendesen és megnyugodtan,
Semmi újat nem keresve

Azt hittem már ez a sors vár
Egészen az Óceánig
Elmerülök, feloszlok ott, mint
Minden víz ez idáig

Váratlanul új víz simul
- a sorsomtól szép ajándék -
Átölelem, megkóstolom
Jóízű ő, csendes és szép


Átölel ő, megkóstol ő
Megsimogat, lágyan ringat
Tiszta vize, csendes vize az
Enyémmel eggyé olvad


Ezután már jöhet zátony,
Jöhet forgó, zuhatag
Egy a testünk, egy a lelkünk
Az Óceánig egy marad

Találkozás

Ó holdvilág hol voltál,
Hol bujkáltál? Nem láttál!
Találkoztunk Ő meg én,
A szelídség, s a remény.

Láttál te már tiszta tüzet,
Amikor a szív a szívet keresi
és találja.

Olyan volt e csendes este,
Szív a szívet megkereste,
s találta.

A lepke és a lámpa

Csendben húzódtunk egymás felé
Mint lepke a fényhez éjjel
Magázódtunk, majd tegeződtünk,
És vágytuk egymást szenvedéllyel

A hosszú sétán az illatos nyárban
A sötét utcákon bujdokoltunk,
Beszélgettünk, beszélgettünk, s
A fényárnyékban csókolóztunk

Majd jött a pont, a félelem a perzseléstől.
Állj! Szólt az ész, s a fényre léptünk.
Sírt a szív, de meneteltünk.
 El...távolabb....és vége volt.
 De aznap este igazán éltünk.

Kár

Kedves varjúm Károly,
Lekárog a fáról.

Őszinte és fekete,
Mint a néger gyereke.

Nem kell neki semmi más,
Csak a finom főtt tojás.

S ahogy telik a gyomra,
Úgy javul a modora.

Átrepül a meggyfára,
Egy vitamin kúrára.

Felrepül a birsalmára,
Ez már elég majdnem mára

Félszemmel az eget lesi,
Tán a társait keresi.

Jönnek azok, s hívják talán,
De biz' nem felel a komám.

Majd amikor gyomra kordul,
Szava harsány "kár"-ra fordul.

Libben, károg, s nem hagyja,
Míg adagját nem kapja.

Eszik, iszik, alszik, ürül,
Vele az én szívem derül.

Tanítgatom, s tanítgat:
A ma fontos! Nincs holnap.

…vázlat...
szemedbe nézek, táncoló kerekek,
legyünk hatékonyak, csináljunk gyereket

Hah

Hah, mi e néma csend
E szörnyű hallgatás
Rázza kendet a Frász
Vagy asszony magyaráz

Fel hát jó barátom
Fogja meg pennáját
Kanyarítson egyet
Lepje meg barátját

Mártsa penetrába
És ha valaki szól
Küldje jó hangosan
El a bús pecsába

Legyen má' egy levél
Repítse az áram
Hisz csak egy kattintás
S itten terem nálam

Necsak má’ friss csajszikkal
Levelezzek eztán
Ha az asszony rájön
Lesz nemulass. S ez tán

Nekem sem hiányzik.
Épp ezért írjál no
És ne tökölj soká

Mert felkerekedek
(Tudod jó szokásom)
S bosszút állok én
Konyhádon s tárcádon

De hogy a lényeg biz
Le ne maradjon ám
Józsikám az Isten
Éltessen ám soká

Legyen hosszú néked
Szakállod és farkad
Előbbit lefelé
Utóbbit fel tartsad

Nőjön bölcsességed
Legyen egészséged
Szép gyermekeid
S csendes feleséged

Kerüljön az el a bú
Kerüljön az APEH
Legyen ő szomorú
Mert ha nem az, a’ pech

Versemet bevégzem
Te jössz mostan eztán
Eselipszilonízsé
No meg persze Estvány

Hivatal

Az én munkám a legszebb
Hivalkodék a korcs eb

Jövök, megyek, járok, kelek
Mindenütt csak így-így teszek

Hogyha tél van, hogyha nyár van
Jelölgetem: én itt jártam

Bárhol három lábra állok
Sok-sok aprócskát pisálok

Pecsétes lesz ott a fal.
Ez egy fontos hivatal!

Repazene

Repazene, amikora magyar hangsúly
Meghalésa hülyegyerek niggert majmol

Repazene amicsupa zörgés, dörgés
Halálhörgés, fingásnyögés, csöröm pőlés

Hol jár az eszem, csak a csengőt figyelem
Érzem szivemen. . . . .

Fülbevaló orrkarika ezkell nékem
Hogymiértazt nemtudommert eszem nincsen

Zseléhajam, bézbólsapkám nagyon báró
Deatesóm aztmondjahogy köcsög csávó

Hol jár az eszem, csak a csengőt figyelem
Érzem szivemen . . . . .

Szerelem

Szerelem, szerelem, csodálatos érzés
Szerelem, szerelem, nincsen benne féltés

Szerelem, szerelem, pénzt hoz és örömet
Szerelem, szerelem, van benne köszönet

Szerelem, szerelem, a testemnek jó ez
Szerelem, szerelem, és az autó jó lesz

Rahellnyuszi

Kiskertemben hajnaltájban kinyílott a gólyahír
Elindulok locsolkodni, bár nincs nálam libazsír
Sok szép leányt megöntözök, köztük Rahellnyuszikát
Kapok tőle piros tojást, na meg egy nagy puszikát

Bocskorszíjat azt nem kapok, bár esetleg rám férne
Két kupicát majd lenyomok, oszt húzok a fenébe
Locsolnék még sok-sok leányt, ha volna
De ha nincs hát asse baj, de Rahell meg lesz patkolva! ;)

Biztató Manókának

Elrepült az ősszel, hulló falevéllel
Itt hagyta a lelked, itt a súgó széllel

Súgja néked a szél, ki csendes és szomorú
Borúra derű jön, derűre meg ború

Őszre tél, rá tavasz, tavaszra a hő nyár
Ott az új szerelem. Ott vár. Ott vár.

 Ő vár.

Ámen

Ha jő a beste holtakat keresve
S nem jő a bárány
Tekints reá fekete madár!

Ne hagyjad nyugodni, pláne meg vigadni
Taposd a testét
Kiáltsál rá fekete madár!

És ha nem tisztul, jobb, ha elpusztul
Szebb lesz a világ
Tapadj hasára fekete madár!

Tipord a lelkét, öld meg a bestét
Haljon a gonosz
Végezd a dolgod fekete madár!

Mindenki megáld, hálát hint reád
Te leszel a JÓ
Éljél még soká ítéletmadár!

Székelykapu

Széles Kárpátvölgyből eljöttek a népek
Örültek, mulattak, láttak, s nemcsak néztek
Szép faragott kaput, zászlót, barátságot
Egy szép fényes napot, mit Isten megáldott.

Végre

Nincs már zaj, csak susogás,
Édes illat, csobogás.
Ember volt. Nincs. Többé nem lesz.
- A világ végre megbékél.

Mi volt, elmúlt. Borzalom.
Szenny, bűn, káosz, fájdalom.
Épület már nem épül új.
- Rét és erdő újra nő.

Csend van, itt Nap, ott ború.
Nem lesz többé háború!
Hit és eszme rég kihalt.
- Az állatok előbújnak.

A Föld forog, fürdik fényben,
Eső mossa, tisztul szépen.
Ember volt. Nincs. Többé nem lesz.
- A világ végre megbékél.

November

Mártonköd osont a városba csendesen
Rázuhant hollóéj bársonyfeketéje
Élő élőt keres. Hiába, hiába
Nem lesz ma senkinek, sehol szerencséje

Lélek itt léleknek nem leli árnyékát
Elbújt ma mindenki a meleg szobába
Fáradt szél kóborol árván a határban,
Társtalan, egyedül dudorász magában

Délután

Monoton futnak napjaim
Némelyik csak egy pillanat már
Öröm és bánat messzire járnak
Szürke és száraz a tétova lét

Hová lettek a hosszú percek,
Remény és izgalom, édes álmok
Gyermeki gondolat, illatos lányok
Nem jönnek vissza sohasem már

Az időm fut, erőm fogy folyvást,
Elmém mindig a múlton mereng,
Nincs már cél, sem terv, sem erő,
Előttem semmi, vagy nagyon kevés

Monoton futnak napjaim
Némelyik csak egy pillanat már
Öröm és bánat messzire járnak
Szürke és száraz a tétova lét

A virág és a világ

Kicsiny mag volt, remény
Héja védte, kemény
Hívta fény, a tiszta
Gyere, ki a napra

A lágy föld ölelte
Itatta, etette
Ég felé nyúlt a virág
De ráomolt a világ

Kétely

Ötven év. Ide értem
Volt baj, öröm, hiba, érdem
Jó az arány? Válasz nincs rá

Ha még egyszer újra lennék
Mi az, amit másként élnék
S mi az, mit ugyanúgy?

És ha újra lennék ötven
Rendben lenne akkor minden
Vagy lenne bennem újra kétség?

Melyik éltem választanám?
Vagy harmadik sors várna rám?
Nem tudom. Nem tudom.

Mire hát így e töprengés
Vele eszem, s időm elvész
Vagy már nincs is?

Tettre fel hát, előre, bátran
Élj amíg élsz! Harcosan, vidáman
A sír megvár!

Szent Iván

Szent Iván nagy tüze lobogott
Lányoknak szoknyája suhogott
Egy kőre felállva tűnődtem
Van e még ötven év előttem

Mögöttem csendes víz, előttem hegedű
Balról egy tiszta lány gyönyörű, gyönyörű
Magyarok nótája megkapott, felkapott
Velük az én lelkem ifjodott, ifjodott

Bűn

Bűn köszönni, másra nézni,
Melléülni ebédlőben,
Mosolyogni, nem bókolni,
Álszenteket nem imádni

Bűn, ha haladsz, ha vidám vagy
Bűn, ha eszel jóízűen,
Bűn, ha nem vagy beteg néha,
Ha igaz vagy, s nem vagy léha

Bűn, amit ők bűnnek látnak,
Ha nem csábít semmi érdek,
Bűn, ha vannak barátaid,
S kis helyen is jól elfértek

Bűn minden, mert bűn a léted
Gondolják és hirdetik
De ne félj tőlük, mert a sorsod
Isten malmában őrletik

Örökség

Hogyha eljő, s magas égből
Hívó szava eljut hozzám Istenemnek
Elmegyek én, de örököl
Hagyok pár szót gyermekimnek

"Futásomat megfutottam,
Szavam, s hitem megtartottam"
- mint írva van Bibliában -
Tegyetek ti hasonlóan, s akkor én
Nyugton alszom odalenn, a sötét sírban

És ha majd a kerék fordul,
S ti várjátok a megváltó sötétséget
Unokámnak adjátok át, vegye, vigye,
S adja tovább e hitvalló örökséget.

Ősz

Hosszú törzsű bükkfa ágról
elindult egy falevél
hosszú útján átgondolta életét
még földet ér

Fényes tavasz csalta fényre
zsenge rügy volt, nagy remény
Nap sütötte, föld etette
s lett belőle szép levél

Széllel zizzent, pörgött, forgott,
táncolt egész nyáron át
Nap hevével, föld levével
táplálta anyját, a fát

Fa virágzott, termést bontott
méhek raját etette
felhők látták és csodálták,
hancúroztak felette

Őszre fordult, hideg szél tört
a sárguló erdőre
levél szíve nagyot sajdult, ágát hagyta,
s kék egétől búcsút inte örökre

Hosszú törzsű bükkfa ágról
elindult egy falevél
hosszú útján átgondolta életét
még földet ér

A jel

Egy. Benne az életem
Te. Fájdalom szerelem
Repül a jel: hang, fény, áram
Itt vagyok és már ott nálad

Messze vagyok? Nem!
Ott. Benned.
Lelkem lelkedben
Lelked lelkemben

Édes érzés,
Dekódolás
Titkos dolog
Nem tudja más


Egy. Jön a válasz
Benne életed s vágyam
Repül a jel: hang, fény, áram
Ott vagy és már itt vagy nálam

Messze vagy? Nem!
Közel. Bennem.
Lelked lelkemben
Lelkem lelkedben.

Édes érzés,
Dekódolás
Titkos dolog
Nem tudja más

Az úr tragédiája

Az "úr": Gyerekszolga el ne feledd
Listán mindig ott lesz neved
Akár csillag, akár kereszt
Rabszolga vagy sose feledd

Az úr: Rabszolga, de fáklyavivő
A kezemben ott a jövő
Kísérem a gyerekeket
És tereád csak nevetek

A kar: Ha utadon fényes asszony
Eléd áll, és jár a szája
Ne perelj hát. Felesleges
Fogd gyermekét, vigyázz rája

Az Úr: Mert szívükbe aranymagot
Tudom jól, csak te ülteted
Menj utadon - úgy, mint eddig
S vidd tovább a szeretetet

De ha várod a szép napot
És mégsem jut neked virág
Ne búsuljál, majd megkapod
Vagy ha mégsem? Szép a világ

Fagyöngy

Beszéltem a tölggyel

A fagyöngy is fa.
Nem az! Parazita!

Mondtam néki

Van virága.
De gyökerét belém vágja!

Eteti a madarakat
A lépébe beragadnak!

Télen is zöld, te meg kopár.
Nem tudod te, milyen nagy ár!

Mondd te ember,
Mit csinálnál, ha rád ülne parazita?
Kiirtanám!

Hogyha rád ül parazita
Irtsad bátran, rossz fa, rossz fa
Nem baj az, hogy van virága
Ha gyökerét beléd vágja

Ne várd meg, míg nagy lesz az ár
Senki másra ne gondoljál
Csak magadra, csak magadra
Te vagy érték, nem egy hív fa.

Bár a világ csak így kerek
Ki előre, ki hátra megy
Mindenkinek feladata:
Tudja jó fa, tudja rossz fa

Ha fiad kérdé

Ha fiad kérdé Mi célból - ó Apám -
Vagyunk e Földön? Válaszolj!
Hogy eltemessük, fiam!
Egét, földjét, tengereit.

Ez nem jó Apám! Nem jó!
De te még tehetsz! Te még
Óvhatod virágját, hallhatod vizeit,
Szállhatsz egében,
De az Embert, e majom létűt ne sajnáld!

Hanem szemétdombjait,
- mi már egész Föld -
Forgasd fel! Érték van ott.
Építs belőle Új Embert,
Ki nem szemetet gyárt, de szeret.

Ki nem sírásója, de gazdája lesz e Földnek
S ha fia kérdé, másként válaszol

in memoriam Tutkovics György

Só

Amíg éltél nem becsültünk,
Hibáztattunk, elkergettünk
És elmentél. Oda! Oh!
Most hiányzol, mint a só.

Már tudjuk, hogy csendes szavad
A képeid, s tenmagad
Mit is értek. Tudjuk. Oh!
Most hiányzol, mint a só.

Újak jönnek, nézegetjük
Ez kiféle? Méregetjük
Hiba! Hiba! Újra! Oh!
Nem is tudjuk mi a só.

Hála

Simogatom törött szárnyad,
Szemed fekete bársonyából árad a hála.
Nyelvedet nem értem, nyelvemet nem érted,
De érzem, hogy érzel és bízol bennem.
Ez jó.

Kíváncsi vagyok, ha meggyógyulsz és elmész,
Emlékszel-e majd erre az időre,
És persze mi lesz emléked lényege:
A fogság, a jó étel, a félelem, a hála.
Jó lenne tudni.

Elmentél. Kitörtél ketrecedből.
Úgy látszik, neked első a szabadság.
Nem baj, ha fáj, nem baj, ha fázol, nem baj,
Ha éhezel. Neked első a szabadság.
Igazad van.

Miserere

Ne múljon el a nap a te haragod felett,
És bocsáss meg az ellened vétőknek.
Költözzön szívedbe békesség,
És ne bántsd a körötted élőket.

Nyugodj és nyugtassál, hálás lesz ért' az ég,
És tedd félre örökre fegyvered.
Kössél és köttessél békéket, békéket
És bizony megáldnak érte az emberek.

Haragvó arcodat fordítsd a Nap felé,
Mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj.
Kegyelmezz, mindenkor, másoknak, magadnak
És lelked nem pokolra, hanem biz üdvre jut.

Piros vér a hegyek alján

Piros vér a hegyek alján
Bosnyák és szerb piros vére
Tegnap testvér, ma ellenség
Füst száll, és jaj magas égbe

Nincs ház, Isten, rokon, barát
Csak harc, csak harc, csak harc, csak harc.
Ember Ember nem lesz többé
Csak harc, csak harc, csak harc, csak harc.

És mint a tűz átfut rónán, átfut, átfut
Száz határon a háború bűzös szele
Fehér zászló nem állítja
Sem az anyák könnytengere

Csak ha elfogy itt is, ott is
Az emberek színe-java
Akkor alszik el csak a tűz
S nem marad más csak hamuja,
Csak hamuja, holt parazsa

De ki lesz, az és vajh mikor
Ki házat emel égett földön
Szemét pedig megnyugtatja
A kék égen, a zöld völgyön

Lesz ott madár, kék pillangó
Édes eső, virágillat?
Vagy csak halál, vagy csak kereszt
Ahol árva könnyet hullat?


Hát nem! Testvér! Fordítsd puskád!
Elég abba csak egy golyó.
Odalőjél, de pontosan,
Hol elhangzott a parancsszó

Akkor vége. Megnyugodhatsz,
Ölelheted gyermekedet
Mert ővele, de csakis vele
Megmentheted a jövődet.

A jövődet, gyermekedét,
Unokádét, s kik még jönnek
Akkor majd a hites ember
Bízva nézheti a Földet

Fodró vizét, karcsú őzét
Tollak selymét, az ég kékjét
De azért az emlékezet őrizze meg
A vad tűznek piros színét

Pro Urbe

Összegyűltek, s megvitatták,
Hogy ki a szép, s ki okos
Eldöntötték, hogy "mi", s nem más
A többi az habókos

Szép és szerény, oh ki lenne?
Hát még ha bölcs, na ki ? na?
Kedves, bájos? Csak "mi", csak "mi"!
Bár a helyzet így fura

Mert hát viszályt hogy kelthet egy
Galamblelkű társaság?
Mért zeng az ég, mért villámlik,
Ha minden csupa barátság?

Miért zúg avar, ha nincsen szél?
Parázs és füst miért nő?
Vigyázzatok! Vigyázzatok!
Lángra kap a kiserdő!

Oltsátok el! Oltsátok el
Gyűlöletnek parazsát!
TI vezérek TI kezdjétek!
Hálás lesz a társaság.

Mert ha ég fa, ég kis virág
Ég kis madár, pillangó,
Vele szívünk, vele lelkünk,
Vele minden, mi való.

De, ha nem, hát jaj parázsnak
Jön majd a víz, elseper
Nem vagy erős, ha tömeg jő
Megsemmisít, leteper

E vers is víz (és nem olaj)
Első cseppje sok víznek
Olvassátok, használjátok
Ne írjam a semminek!

Mert gyűl a víz, bizony gyűlik,
Emelkedik, s majd zúdul
Volt-nincs parázs és miből lett,
Erdő szíve megújul

S majd a szellő elmeséli:
Volt egy erdő, volt biz' ám,
Zengett, zúgott, füstölt, morgott,
De megjött a szivárvány.

Vacsora

Ment az úton két leány, szép leány
Ment az úton két leány, szép leány
Arra ment egy vén zsivány, nagy zsivány
Arra ment egy vén zsivány, nagy zsivány

Hová mentek két leány, szép leány?
Nem féltek-e két leány, szép leány?
Nem félünk mi nem biz' ám vén zsivány!
Féljél csak te nagy zsivány, nagy zsivány!

Nem vagyunk mi két leány szép leány,
Vagyunk mi két boszorkány, boszorkány
Téged itt most megfogunk, megfogunk,
Nyársra tűzünk, forgatunk, forgatunk,

Szép lassan megpirítunk, pirítunk
Ropogósra pirítunk.
Te leszel a vacsora, vacsora
Miért remegsz, hé koma, hé koma.

Csendes árnyék

Csendes árnyék követ utamon
A halál ő, ki maga a nyugalom
És ha legyőz, egy halom lefed
Mi marad csak?
Emlékem és meghasadt szíved

Zöld Oszi himnusza

Nem vagyok én vagány gyerek
Járom én a természetet
Szeretem a fát, virágot
Kutyát, macskát és darázsot

Fát ültetek, locsolgatom
Békát nézek, kuttyogtatom
Hangyát, méhet megetetem
Ha kicsi is én szeretem

Szép a virág, szirma bársony
Szép a világ én úgy látom
Jó a Föld, ha zöld és csendes
Örül ott kutyus és gyermek

Legyen az ég örökké kék
Legyen napos, vidám az rét
Legyen sok-sok jó barátom
Magamnak én ezt kívánom

Én

Patak voltam, lettem folyó
Alföldön terülő, nagy kanyarodó
Szirom voltam, lettem termés, érett
Elfogytam, de lettem újra élet
Őszinte voltam, hátam lett egyenes
Megérte?
Megérte. Meg, meg, bizony meg.

Meghajtom fejemet

Meghajtom fejemet, ha látom verítéked
Meghajtom fejemet, ha rád zuhan a nap
Meghajtom fejemet, ha tisztán szemembe nézel
De nem nézlek semmibe, ha szégyelled magad

Meghajtom fejemet, ha látom kínod, véred
Ha látod a halált, ki mindeneket lát
Meghajtom fejemet, ha magaddal békélsz
De nem nézlek semmibe,
Ha félsz, ha félsz, ha félsz

Meghajtom fejemet, ha vezér vagy, s követnek
Ha jó útra viszed nyájad, nemzeted
Meghajtom fejemet, ha utódaid lesznek
De nem nézlek semmibe, ha nem adod kezed

Meghajtom fejemet, ha áldozatod élted
S nem babér az, mit másoktól elvársz
Akkor sokra tartalak, becsüllek és védlek
Akkor mindörökre szívembe maradsz

Advent

Költözzön szívünkbe békesség,
Legyen ott fény és meleg
Örvendjünk, itt van a karácsony
Jézusunk megszületett

Tükör vagyok

Tükör vagyok. Jó vagy, én jó
Ha te gonosz, akkor álnok
Szerelmedért szerelem jár,
Álmokért ábrándok, álmok

Tél

Ó, ha hó ha hullott
Szikrázik a fény
A tüdődben tiszta
Édes, éles lég

Csend van, csend a tájon
Homály láthatár
Dér, ha zizzen ágon
Varjú mondja: kár

Vöröslő nap lenn jár
Háza szürke ég
Hová lett a felhő,
Hová lett a kék

De lenn a havak alján
Feszül a haraszt
Kis hóvirág rezdül
Hozza a tavaszt

Minap fényen

Minap fényen utaztunk volt
Öt perc alatt száz év eltelt
Beszélgettünk vidámat, jót
S megláttuk a másik embert

Szemben állt ő, s szembe nézett
Tekintete „rám” irányult
Megegyeztünk: lesz szép jövő
S nem baj az, hogy nincs közös múlt

Fürge ész és fürge lábak
Fényes ég, jó levegő
Idő röppent, véget ért út
Mosolyogtunk: van „jövő”

Ártatlan világ

Ó világom, szép virágom,
Mi lesz véled, ha rád szakad a sötét
Napfény nem jő, sötét felhő
Takar, lep el szerteszét

Bárány meghal, a dal elhal
Ház dől, porlik piramis
Vele ember, vele minden
Vele még az Isten is

De ha most mi, vagy ottan ti
Letesszük a kardokat
Világ nyílik, s virág nyílik
Temetjük a harcokat

Gyermekünk jő, mosolyunk nő
Szép asszonyunk, újra kél
Bárányfelhő, kedvünk megjő
Dalunk újra égig ér

Napod sütött

Napod sütött életemre,
Édes eső szavad susogása,
Felhő mögül kibúvó Hold
Szemeidnek huncut kacsintása

Foszlós kalács édes csókod,
Ölelésed langyos szellő,
Mosolyodtól gondom illan,
Mint ég kékjén kósza felhő

Hajad illatától bódul,
Ereimben lüktet a vér,
Örülök, hogy megszülettél,
Hisz’ te vagy az, ki sírig kísér

Bors öcsémnek (levél)

Hát hogymint vagytok otthon, Józsikám?
Gondoltok-e úgy néha-néha rám?
Mondjátok-e, kedves Fannikával az est óráinál
Hát a mi yelánk most vajon mit csinál?
És máskülönben hogy van dolgotok?
Tudom, sokat kell bótban lopnotok.
Örök törődés naptok, éjetek,
Csakhogy szűkecskén megélhessetek.

Mi a dalneten bizony szenvedünk
Mint oldott kéve széthull életünk
Judit nagyasszony bizony messze jár
Nekem a trefort lett az új hazám
Erikával én ottan csettegek,
És folyton új szüzekre kattenek
De biz oly légkör, mint volt az dalneten
Nincsen az sehol drága harverem
Dugjad hát vissza szép szőrös pofád
Vár ott a yela és vár sok jóbarát
ERKA és dagi, ki hummencsget nagyon
és zavcsizik néha, ha én is akarom
lajf is ki hallgat kurva nagyokat
na és NoKKeNo, ki nem beszél sokat
de ha nincs géped, hát csinálj gyereket
és ad a kormány majd hardvert eleget

E néhány sorral érd be most, öcsém.
Én a vidámság hangját keresém,
És akaratlan ilyen fekete
Lett gondolatjaimnak menete;
S ha még tovább fonnám e fonalat,
Sanyi biz forogna Barguzin alatt.
Más levelem majd több lesz és vidám.
Isten megáldjon, édes Józsikám!

Fekete éjben

Fekete éjben, fekete ruhában szirmot bontott
Egy bársonyvirág
Szép szőke virág, fekete virág
Szép bársonyvirág

Kétség erdejéből vágyva nyílt ki
Ez vagyok világ - lássatok csodát -
Nézzél meg világ
Ó te nagyvilág

Kósza szél az éjben járva dúdolta dalát
Bátortalan cirógatta szép virág haját
Mámorosan szívta be a virág illatát,
Édes illatát

Szél szavától, szél dalától megborzongott
A bársony virág
Szél szavától, szél dalától elfeledte minden Bánatát, régi bánatát
Vágyva tárta ki a szélnek lelke bársonyát

Ó, de jaj a csacska szél egy szirmot majd' letör
Virág felsír: Ó nem bántsál, ó ne bántsál
Múltam még gyötör, réges-rég gyötör
Lelkem mély gödör

Szél szava szól lágyan, selymen: ó ne félj virág,
Szél vagyok, ki kószán szállok
De ha netán rád tör a világ
Átölellek, óvlak, védlek, szép lélekvirág

Mert vajh mit ér éltem, és vajh mit ér a világ
Hogy ha nincsen benne lélek
És nincsen virág, szép bársonyvirág
Te Bársonyvirág.

Szél az űrből

Messziről jött, éj éjéből
Fekete űr a hazája
Remény volt és vágyakozás
S hitte, hitte itt a párja

Széllé vált és útnak indult
Bérc hegyére, lány hajába
Hasított és lágyan ölelt
Süvített, bújt, de hiába

Szél a párját nem találja

Új nap: remény, útnak indul
Körbejárja a világot
Keres, kutat zeget, zugot
Nem lel, nem lel új barátot

Menj el jó szél, új bolygóra
Nagy a világ és meglátod
Van ott egy hely, ahol várnak
Társad, és a jó barátok

Ott a párod megtalálod

A szél elment, - nyoma semmi
Vele el a jó reménység
Mi maradt itt? bánat, szomor
magány, kétség, keserűség

Miért nem tártuk ki a szívünk,
Amikor a Jó kereste?
Elszalasztott lehetőség, csőd és hiba
Ember! Véged!

Legyőzött a fránya beste.

Ha én dalolni indulok

Ha én dalolni indulok
Dalom az égig száll
Ha én sírni indulok
Könnyeim pokla vár

Ha én dalolni indulok
Szép mosolyod látom
Ha én sírni indulok
Már várom halálom

Ha én dalolni indulok
Eszemben te jársz
Ha én sírni indulok
Sohasem találsz

Ha én dalolni indulok
Halk szavad ölel
Ha én sírni indulok
Konok kéz tol el

Ha én dalolni indulok
Virágos réten lépkedünk
Ha én sírni indulok
Szétszakad, széthull életünk

Ha én dalolni indulok
Patikám te vagy
ha én sírni indulok
Már nem vagy tenmagad

Add nékem Istenem, utam dalolva járni

Vizet keresek

Vizet keresek, mert rózsám hervadoz
Magas hegytetőn sziklában lába
Milljóan nézik szünös-szüntelen,
És ő mégis sírdogál csendesen, magában
Mert bár senki nem tudja, de ő magányos, árva

Vizet keresek, locsolom földjét,
És ha kell, hát lelopom onnan,
Csupasz sziklából televény földbe
Kies völgyembe, lehozom őt, ott ápolom majd,
És akkor soha, de soha nem hull több könnye

Vizet keresek rózsám és éltető napod
Szirmodtól ámul. Lepkék és felhők
Táncukat járják, te, pedig örömmel fordulsz a fényre
Elfelejted majd, hogy régen volt bánatod

Vizet keresek, mert rózsát nevelni hívatott sorsom
Nekem eztán mindig lesz kertem
Mindig lesz rózsám már, és ha őt láthatom
Akkor talán megtettem, mit kell ás akkor talán
Megnyugszik örökké kereső, kóborló lelkem